Attól a perctől kezdve, hogy kisbabád megszületik, próbál bizonyos dolgokat egyértelműsíteni. Éhség, fáradtság, figyelem; folyékonyan még nem beszél, de a sírásuk alapján már hamar tudhatjuk, hogy mit szeretnének. Hogy mikor kezd el beszélni egy gyermek, szintén egyénenként eltérő. De az biztos, hogy a beszédfejlődés hét fázisból áll. Kisbabád minden fázisban egyre jobban meg tudja magát értetni.
A beszédfejlődés 7 fázisa:
- Első fázis: az első 6 hétben a kisbabák sírással jelzik szükségleteiket. Különböző sírások vannak. Anyaként idővel megtanulod megkülönböztetni ezeket. Habár ezt még nem érzed beszédnek, ez is a beszédfejlődés része.
- Második fázis: a 6. és a 24. hét között már képes különböző hangokat használni. Olyan magánhangzóval kezdődő hangokat, mint az ’oh’ vagy az ’ah’, hallhatsz most a leggyakrabban.
- Harmadik fázis: Ebben a fázisban már úgy tűnik, mintha az első szavak irányába haladnának, mintha már szavakat mondanának. Gyakran kombinálják a magánhangzókat és a mássalhangzókat szavakká. Az első igazi szavakhoz még korán van, még ha néha annak is tűnik. Tudják, hogy a gügyögésükkel felkelthetik a figyelmedet, de ennél több még nincs mögötte.
- Negyedik fázis: A 12. hónaptól elkezdenek kigördülni az első igazi szavak. Kisgyermeked már képes felismerni az összefüggéseket bizonyos szavak között és a jelentésüket. Gondolj csak a ’mama’, ’papa’ és ’labda’ szavakra. Igazi mondatok még nincsenek, de kis fejükben egy-egy szó egy egész mondatot jelenthet. Így mutathat rá egy kisgyermek például egy tárgyra, és egy szó vagy név segítségével meghatározhatja, hogy kié az a tárgy.
- Ötödik fázis: a tizennyolcadik hónap környékén fogalmazódnak meg a két szavas mondatok. Ebben a fázisban gyermeked már sokkal több mindent megért, és sokkal kevesebb dolgot kell megjelölnöd. Nagy a valószínűsége, hogy ha azt mondod, hogy „add ide azt a kisautót Anyának”, kisgyermeked megérti. Csak ne bonyolítsd tűl egyelőre, a rövid mondatok a legérthetőbbek ebben a fázisban.
- Hatodik fázis: ebben a fázisban hirtelen nagyon beindul a beszédfejlődés. Érezhetően gazdagodik a szókincs és három, négy vagy akár öt szóból álló mondatok jelennek meg. A gyermeked egyre ügyesebben formálja a mondatokat, egyre hosszabb és egyre összetettebb mondatokat használ most már. Ez a fázis a másodiktól nagyjából a harmadik évig tart.
- Hetedik fázis: Gyermekeddel három éves korában már komolyabb párbeszédeket is folytathatsz. Észreveheted, hogy a mondatok is egyre hosszabbak. A szavak nem mindig kerülnek a megfelelő helyükre és a kiejtés sem mindig tökéletes. De gyakorlat teszi a mestert; szépen lassan fokozatosan a kis makogó totyogód egy beszédes és érdeklődő kisgyermekké cseperedik.
Beszéd ösztönzése
Szeretnéd gyermekedet ösztönözni a beszédre? Akkor talán hasznodra válhatnak az alábbi tippek:
- Beszélj sokat kisbabádhoz, még ha nem is ért belőle semmit. Ezáltal felépítheti gyermeked a saját szókincsét.
- Ha sok könyvet olvastok, gazdagíthatod a szókincsét. Ezt már nagyon korán elkezdheted. De fontos, hogy a könyv illeszkedjen gyermeked életkorához.
- Énekeljetek együtt dalokat.
A beszédtanulásnak leginkább szórakoztatónak kell lennie, figyelj tehát, hogy mindketten jól érezzétek magatokat közben. Élvezzétek a közös könyvolvasást, daléneklést és pletykálást. Ha gyermeked jól érzi magát, a szavak majd maguktól jönnek!
TIPP: Írd fel a vicces szavakat és kijelentéseket, később még jót szórakozhattok majd rajta!